1

A tükör előtt álltam. Bámultam a beesett, sápadt arcomat és a kócos barna hajamat. Úgy néztem ki, mint akit egy egész falka farkas szájából cibáltak ki. Csak álltam ott, és a gondolataim összevissza cikáztak a fejemben, már-már szinte az őrület határán voltam. A kezemben egy kést szorongattam. Egyre biztosabb voltam abban, hogy meg kell tennem, ölnöm kell. Látni akarom az emberek könyörgő, rémült arcát és elhaló tekintetét, ahogy az élet csak úgy kiszáll belőlük. Felhúztam egy hosszú fekete kabátot, és a késsel a kezemben kimentem az utcára. Éjszaka volt, egy árva lélek sem volt rajtam kívül kint. Dermesztő hideg volt, a leheletemet is láttam a levegőben. Ahogy lélegeztem arra gondoltam, hogy vajon az élet is így száll ki belőlünk? A belváros szélén egy panelház egyik lakásában égett a lámpa. Elmosolyodtam, majd bementem az épületbe. Szép lassan felsétáltam a harmadik emeletre és becsengettem. A kést a kabátom belső zsebébe rejtettem, megdörzsöltem a szemeim és vártam, hogy ajtót nyissanak. Egy fiatal férfi fogadott.

-Segíthetek?-kérdezte meglepetten.

-Segítsen kérem!-kezdtem neki könyörögni. Tudtam, hogy egy megtépázott és ijedt könyörgő fiatal lányon megesik a szíve.

-Mi a baj?-faggatott.

-Segítsen!-kérleltem ismét. Nem készültem a keresztkérdésekre, csupán csak színészkedtem és jót mulattam az emberi naivitásán.

-Gyere be!-szólt, majd arrébb lépett az ajtótól és utat engedett. Besétáltam a házba, egész a konyháig majd leültem.

-Hívom a rendőrséget oké?-szólt a fickó, majd megemelte a kagylót és tárcsázott. Odaléptem hozzá, kivettem a telefont a kezéből, a földre dobtam és ráléptem. A szája tátva maradt és úgy bámult rám a barna szemeivel, mintha kísértetet látna. Nem bírt megszólalni, lassan már én éreztem magam kellemetlenül a nagy hallgatásban.

-Merre van a mosdó?-kérdeztem.

-Arra ott.-mutatott egy fehér ajtóra. Ránéztem, szép lassan megfogtam a kezét és elindultam a mosdó felé őt is magammal rángatva. Kinyitottam az ajtót, beléptünk majd belülről bezártam. Közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam a nyakát. Szinte éreztem, ahogy beleéli magát. Behunyta a szemét én pedig az alkalmat kihasználva előrántottam a kést a kabátom alól, mögé léptem és a torkának szegeztem a jéghideg élét.

- Mi a…?Mit csinálsz?-Lihegte ijedten. Olyan bájosan kezdett félni, szerintem tudta, hogy mi fog követezni. Az arcára ült rémület láttán ötlött fel bennem a kérdés, hogy vajon miért félnek úgy az emberek a haláltól? Vagy nem is a haláltól félnek, csupán csak az ismeretlentől?

-Félsz?-súgtam a fülébe. Hatalmasat nyelt.                          

-Engedj el kérlek!-kezdett ismét kérlelni.

A tükör előtt álltunk, azon keresztül bámultuk egymást. A fickó lábai remegni kezdtek. Nem akartam megvárni, amíg előtör belőle a túlélési ösztön és harcolni kezd, ezért siettem.

-Nézd meg magad a tükörben, de jól ám! Nézd végig, hogy halsz meg!-parancsoltam rá, majd elvágtam a torkát. A tarkóját szorítottam és úgy tartottam az utolsó pillanatig állva. Azt akartam, hogy lássa a saját halálát. Mikor már teljesen kiment a lélek belőle elengedtem ő pedig  a földre esett. Elővettem egy rongyot a zsebemből és jó alaposan letöröltem mindent. Bezártam kívülről a fürdő ajtót, elettem a kulcsot, letöröltem a kilincset, majd a konyhába mentem a törött mobilért. Miután végeztem a takarítással, elhagytam az épületet. Önelégült mosoly ült ki az arcomra. Remek érzés volt, hogy valamit sikerült véghez vinnem. Visszamentem a régi malomházba, ahol megszálltam, ledobtam a kabátom, elfeküdtem a matracon és nyugodt szívvel hajtottam álomra a fejem.